Testvériskolai látogatáson Lengyelországban

A nyáron meghívást kaptunk a lengyelországi Widelka település Szkola Podstawowa W Widelce testvériskolánktól az október 14-i Pedagógus napi és Szent Hedvig napi ünnepségükre, gálájukra. Sikeres pályázatunknak köszönhetően a program megvalósulását -az utazás, a szállás és az étkezés költségeit- teljes mértékben támogatta a Wacław Felczak Alapítvány által kiírásra kerülő Dwa Bratanki elnevezésű pályázat. Ez a pályázat a lengyel-magyar testvértelepülések és testvériskolák együttműködését támogatja. https://www.facebook.com/felczakalapitvany

Az együttműködés egyik legfőbb célja egymás munkájának és közoktatási tapasztalatainak megismerése, diák- és tanárcsoportok cserelátogatása, lehetőség szerint azzal a céllal, hogy betekintést nyerjenek a helyi tanítási-tanulási rendszerbe, megismerjék egymás környezetét, kultúráját, népi hagyományait, beszéljenek egymással közös történelmünkről, gyakorolják az idegen nyelv használatát a mindennapi életben.

Sajnos a járványhelyzet miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség az utazásra, így nagy öröm volt iskolánk számára, hogy két és fél év után újra találkozhattunk a lengyelországi testvériskolánk tanulóival, dolgozóival.

13 tanulóval és 3 kísérő pedagógussal indultunk el Lengyelországba. Az aktuális járványhelyzet kissé megnehezítette a szervezést, de végül sikerült útra kelnünk.

Október 13-án szerda délután érkeztünk meg Widelkába a testvériskolánkhoz. Közös ebéd után városnézésre indultunk a közeli Kolbuszowa városába. Megismerkedtünk a város történelmével. Az első estét közös diszkóval zártuk ahol a gyerekek lengyel és magyar slágerekre táncolhattak.

Másnap délelőtt először az testvériskolánk mellett lévő római katolikus templomban szentmisén vettünk részt. Ezt követően kezdődött a testvériskolánk gála műsora, ahol a megemlékeztünk az iskolájuk védőszentjéről, Szent Hedvigről is. A gálán felléptek tanulóink is. Magyar dalokat adtunk elő, valamint A Pál utcai fiúk című regényből olvastak fel a magyar és a lengyel diákok részleteket. Ezt követően pedig meglepetésként az egyik lengyel tanárnő magyarul, az egyik magyar tanár pedig lengyelül olvasott fel egy rövid részletet a regényből. Délután piknikezni indultunk egy csodálatos erdőbe.

Pénteken pedig közös sütéssel és főzéssel zártuk a látogatásunkat, ahol többek között elkészítettük az egyik lengyel nemzeti ételt a pierogi-t.

Dél körül szomorúan búcsúztunk vendéglátóinktól, de reméljük, hogy tavasszal mi láthatjuk majd vendégül lengyel barátainkat.