„Kutatók éjszakája” a Móriczban

„Kutatók éjszakája” a Móriczban

Iskolánkban működő „coolstarz” csillagászati szakkör vezetője Bardóczné Kocsis Erzsó szakvizsgázott pedagógus ötlete alapján két érdekes ismertetőt hallgattak meg a gyerekek. Előszőr Erzsó néni: „Hol vannak az embereim?-Azaz hogyan változott meg az űrkutatás a Star Trek sorozat miatt” című előadásában a gyerekek megismerhettek egy régi tv sorozatot és azt, hogy a sorozat hatására kik döntöttek úgy, hogy az űrkutatással fognak foglalkozni. Majd Rezsabek Nándor alkalmazott környezetkutató, tudományos újságíró a „Célpont a Hold – a szovjet-orosz Luna űrprogram” című ismertetőjében a Hold meghódításának kísérleteit, eszközeit, eredményeit mutatta be. A színes előadás, korabeli kisfilmek, tudományos érdekességek igazi élményt nyújtottak mindenkinek.

Font Resize