Tanév eleji tájékoztató

Kedves Tanulóink! Kedves Szülők!

Hamarosan becsengetnek, újra találkozunk. Reméljük, mindannyian izgatottan várjátok az új tanévet.

A tanévnyitó ideje: 2021. szeptember 1.(szerda) 8.00 óra (Megjelenés ünneplőben).

A tankönyveket szokásosan az első napon kapják meg a gyerekek. A szükséges tanszerekről az osztályfőnököktől és a szaktanároktól kapnak tájékoztatást.
Emlékeztetőül az 1. osztályos tanulók számára lejjebb közzé tesszük a beiratkozáskor már megkapott tanszerlistát.

Továbbá kérünk mindenkit, hogy a tanévkezdéshez szükséges hivatalos dokumentumokat (bizonyítvány, rgyv., SNI-s, HH-s, HHH-s nyilatkozatok, felmentés, szülői kérelem foglalkozás alóli felmentéshez, stb.) az első tanítási napon legyen szíves magával hozni.

Az 1- 4. évfolyamon már az első tanítási napon (09. 01.) teljes étkezést biztosítunk a gyerekek számára. A felsősök (5-8. évfolyam) a második tanítási naptól (09. 02.) vehetik igénybe, amennyiben előzetesen jelezték azt az osztályfőnöküknél.

További kellemes pihenést és sikeres tanévkezdést kívánunk!

Iskolavezetés

 

Tanszerlista 1. osztályosoknak

Matematika órára (A dobozt közösen szerezzük be az első héten):
⦁ 1 cs. számoló pálcika – szám-jel kártya
⦁ 1 cs. korong – papír számegyenes
⦁ 1 logikai készlet – műanyag óra
⦁ 1 kicsi vonalzó (tolltartóban elférjen) – kistükör
⦁ 3 db dobókocka
⦁ 3 db négyzetrácsos füzet
Magyar órára:
⦁ 4 db vonalas füzet
⦁ 1 db műanyag patentos A4-es gyűjtőmappa feladatlapoknak
⦁ 1 db irattartópapucs
Tolltartóba:
⦁ 4db HB-s ceruza
⦁ 1 db hegyező
⦁ 2 db vastag piros-kék ceruza
⦁ 2 db vékony piros-kék ceruza
⦁ 2 db radír
⦁ színes ceruza
Rajz és technika órára:
⦁ 2 db gyűjtőmappa mely tartalmazzon:
⦁ 50 db rajzlapot
⦁ 3 csomag A/4-es origami papírt
⦁ 3 csomag írólapot
⦁ Nagy méretű műanyag doboz (kb. 38-42 cm hosszú, 26-28 cm szélességű, 11-13 cm magasságú) mely tartalmazzon:
⦁ 12 színű vízfestéket
⦁ 2 db vékony, 1 db vastag ecsetet (2-es, 4-es, 10-es)
⦁ ecsettálat
⦁ törlőrongyot
⦁ zsírkrétát
⦁ 12 színű filctollat
⦁ színes ceruzát
⦁ színes gyurmát
⦁ ollót
⦁ újságpapírt
⦁ stiftes ragasztót (Pritt)
⦁ Technokol ragasztó
Ének-zene órára:
⦁ 1 db kis méretű hangjegyfüzetet
Angol órára:
⦁ 1 db sima füzet
Testnevelés órára:
⦁ tornazsák
⦁ fehér póló
⦁ rövidnadrág (sötét színű)
⦁ tornacipő
Tisztasági felszerelés:
⦁ 2 cs. 100 db-os papír zsebkendő
⦁ 1 folyékony szappan
⦁ 1 csomag WC papír
⦁ 1 csomag szalvéta
⦁ 1 kéztörlő kendő
Egyebek:
⦁ váltó ruha, váltó cipő
⦁ 1 db műanyag pohár
⦁ 1 db műanyag kis tálca vagy műanyag tányér
⦁ szivacs ülőpárna (nem kötelező)
A tanszerekre alkoholos filccel a gyerek nevét kérjük ráírni!

 

Font Resize